Katasztrófa-turista 6.

Szombati program - Margitsziget - Attak

Miután a Várból lecsurogtunk egy busszal, felmerült a Margitsziget szökőkútja. Nosza, akkor nézzük meg.
Kellemesen sétálva körbenéztük a szigetet. Elücsörögtünk egy darabig a szökőkút mellett, hallgatva a kellemes zenét és vízcsobogást. Olyan szinten elárasztott a nyugalom, hogy felért egy alvással számomra.

Mivel már este volt, így rengeteg kocogó-futó rótta a köreit a kijelölt futópályán. Ahogy néztem őket, azonnal rájöttem, hogy ki a profi és ki az alkalmi divatfutó közöttük. Hogyan?
1. A profi fut - a kocogó kocog - alig emelve a lábait.
2. A profi nem vízzel fut a kezében - a divatfutó ott cipeli a markában a félliteres flakont.
3. A profi fülében nincs hangdugó - a divatfutó mp3 lejátszóval a markában, jobb esetben a karjára erősítve azt, zenére lépked.
4. A profi kezében semmi az égvilágon nincs, mert ő azt használja futás közben - a divatfutó telefont, akármit tart a kezében, és végig egy szögben tartja a könyökét.
5. A profi egy jól kitaposott csukában fut - a divatfutó originale nike, adidas és társai legújabb kiadásában. 

Ahogy így figyeltem őket, azt is megállapítottam, hogy a sok divatfutó olyan stílusban fut, amitől rövid úton tönkre megy a lába. De, sebaj, csinálják. Ha ettől jobban érzik magukat, akkor hajrá.

Blattyogás közben volt viszont egy helyzet, amikor csak nagyon nehezen tudtam megállni, hogy ne szóljak be az illetőnek valami csúnyát:
A futósávot mindenki tiszteletben tartotta. A sétálók szépen mellette haladtak, így mi is. Ez nincs írásban gondolom, meg nem is kell írásba adni egy ilyen szabályt. Kultúremberek kultúráltan viselkednek.
Velünk szemben egy fiatal pár sétált. A lány szépen a futósáv mellett, a srác viszont rajta. Már két futó kényszerült arra, hogy kikerülje a manust. A kislány szól neki, hogy jöjjön már le onnan, mert akadályozza a futókat. Mire a srác így reagált: "Miért ne mehetnék én is ezen. Pont annyi jogom van, mint nekik."
Na igen. Jog az tényleg van! A baj az, hogy az illetőnek esze nem volt. De az is lehet, hogy csak "Tehíín voút nékije á rádiátóu", amiről ugyebár nem tehet. Vagy igen, mert nem gondoskodott arról, hogy lecserélje!

Nagy nehezen rászántuk magunkat arra, hogy hazafelé induljunk. Valahol, fogalmam sincs milyen úton, azért csak belefutottunk egy rendőri akcióba. Ekkor azonban a villamoson ültünk, amelynek az ablakából láthattuk, amint a rendőrök üldüznek valakiket- határozott meneteléssel követve öket. Egy ideig nem is mehetett tovább a villamos, mert lezárták a vonalát is. Én nagy izgalommal közvetítettem a többieknek a látottakat, mire a lányom kijelentette, hogy "Anya! Te egy szabályos katasztrófa-turista vagy! A húgom megtoldotta azzal, hogy "Te tiszta hülye vagy! Az agyadra mentek a rendőrök."
Magamban kezdtem megérteni azokat az embereket, akik hasonló élményben részesültek, akiket én idiótáknak tartottam. Lehet, hogy én is pont ilyen vagyok?

Ahogy a végcélhoz értünk, a lányom újabb ötlettel állt elő: Menjünk moziba! Mentünk moziba, de ki is jöttünk a moziból. Az történt ugyanis, hogy hárman három féle filmet akartunk megnézni. De a pláne az, hogy nem tudtunk közösnevezőre jutni. Végső megoldás: akkor nem nézünk filmet! Jó! Ebben viszont egyhúron pendültünk. Mindannyian nagyon fáradtak voltunk, csak alibi kellett számunkra, hogy ne mozizunk. Igy szépen hazamentünk.

Miután vacsoráztunk - nem csirkét! -, és tisztába tettük magunkat, a húgom hasra vágta magát az ágyon. Egy perc sem telt el, és aludt. A lőtt nyúl hozzá képest elevennek számított. Ezen is vihorásztunk egy sort a lányommal.
Majdnem elfelejtettem mondani, hogy a húgom a nap folyamán úgy kábé 178-szor jelentette ki, hogy ő bizony ilyen zajban, mint ami itt van Pesten, nem tudna élni. Kész őrület. Hogy lehet itt aludni?

Azért, végre mi is elaludtunk.

Folytatás: Reggeli mizéria - Citadella